Lelketlen bolygó (7.)

2011/11/12. - írta: historico

Előzmények a Lelketlen bolygóban...

Frank-et elkapta és bezárta egy régi "ismerőse" Duodecimus. Végül sikerült elmenekülnie. Két hét alatt felkészült, hogy a húga és barátai segítségével bejusson Arxba, ami végül sikerült is neki. A városban azonban lebukott, de egy ismeretlen nő - akinek a neve Adiutrix - a segítségére sietett...

4. rész

Kételyek

A nő mágnesautójával beértek a külvárosba, ahol a társasházakat és az óriási toronyházakat valamint a több száz szintes utcákat felváltotta egy barátságosabb, kertes házakkal teletűzdelt, pár szintes utcákból álló környezet. Az autó szinte hangtalanul besiklott a nő garázsába és a motor leállt. Mindketten kiszálltak, a garázsajtó lecsukódott mögöttük, miközben a nő a signum olvasó és retina szkenner előtt állva kinyitotta ház ajtaját. Bementek, majd a nőt üdvözölte a ház számítógépes rendszere.

- Foglaljon helyet, egy perc és jövök.
- Köszönöm.

Amíg Frank várt, körbenézett a házban. Tipikus külvárosi lakásbelső volt, összkomfortos berendezéssel, ízléses és modern bútorokkal, ám Franket mégis kicsit a XXI. századi divatra emlékeztette, amit még egyszer az egyik kisvárosi archívumban látott. Szerette a XXI. századdal foglalkozó adattárakat olvasgatni és nézni, valami oknál fogva, amit még ő sem tudott, megfogta ennek a régi kornak hangulata. Időközben visszatért a nő átöltözve, kibontott hajjal. Laza, bő, szürke színű, vékony és nagy nyakkivágású póló - amit a kor divatja szerint ferdén hordott, így az egyik válla szabadon volt -, valamint hosszú, vékony, sárga színű szoknya volt rajta.

- Bejelentettem a Primus hivatalába, hogy a betolakodót elfogtuk és én magam vittem egy KK-ba letöröltetni. De azért a biztonság kedvéért felhívtam az egyik KK-ban dolgozó barátnőmet és elküldtem neki a képét, hogy vegye nyilvántartásba. Szóval egy ideig biztosan biztonságban van. Persze mondanom sem kell, hogy nem hagyhatja el a házat addig míg ki nem találjuk hogy juttassam ki, mert azonnal lebukna a kamerák miatt.
- Köszönöm a segítséget, de még van egy elintézetlen feladatom, amit csak úgy tudok elvégezni, ha bejutok a Központba. És egyébként sem értem, hogy miért segít nekem.
- Mert már egy pár hete kételkedek a kormány intézkedéseiben, de ez hosszú történet.
- Van időm szívesen meghallgatom, mert egyenlőre nem bízok magában. Most akár csapdába is csalhatott és amíg kint volt hívhatta a Cohortes urbanaet is a barátnője helyett.
- Rendben, elmesélem, hogy miért segítek, utána pedig eldöntheti, hogy bízik-e bennem. Ha nem, akkor szabadon el is mehet, de ha igen akkor fogadja el a segítségem, mert segíteni szeretnék.
- Rendben.
- 3 héttel ezelőtt kezdődött a kételkedésem...

 

3 héttel korábban - Nyugat Tribusi Klónozó Központ

- Üdvözlöm asszonyom! Örülök, hogy a mi Klónozó Központunkban szeretné megtekinteni a klónozási folyamatot. A nevem Dr. Diapente, kérem kövessen.
- Én köszönöm, hogy időt szakít rám.
- Most érkezett meg egy új Sapiens szállítmány. Hamarosan már a Fekete Folyosón lesznek.
- Hol?
- Elnézést, ez amolyan szakkifejezés. Fekete Folyosónak azt az utat hívjuk amíg a Sapiensek a külső várakozó raktárból a Klónozó terembe jutnak.
- Értem.
- Hamarosan megláthatja, hogy milyen állati szinten vannak. Csak az ösztöneiknek köszönhetik, hogy megélnek még odakint. A folyosón általában szimplán értetlenek, mint akik nem tudják hol vannak. De nézze már jönnek is.

Dr. Diapente irodájából egy üvegfalon keresztül nézték az éppen a folyosóra lépő Sapienseket. Kissé mindegyikük kábának és értetlennek tűnt Adiutrix számára. Ekkor hirtelen az egyik Sapiens kivált a sorból és meglátván az őket néző férfit és nőt, dörömbölni kezdett az üvegfalon az öklével és közben ordított valamit. Adiutrix megijedt, mert nem számított rá és ijedten nézett Dr. Diapentére.

- Nyugodjon meg asszonyom az üvegfal teljesen törésálló és hangszigetelt. Nem tud kijutni onnan.
- De mintha valamit ordítana is. Értelmesebbnek és dühösebbnek tűnik a társainál.
- Ez csak az agresszív ösztönökből ered. Némely egyedeknél nem olyan hatékony a nyugtató, mint a többinél. Ilyenkor általában a bezártság és a félelem váltja ki belőlük ezeket az agresszív ösztönöket.
- Értem... de mintha artikulált volna.
- Biztosíthatom, hogy a Sapiensek már több évtizede nem használnak értelmes nyelvet, csupán artikulálatlan üvöltéssel fejezik ki magukat.

Közben a biztonságiak lefogták a Sapienst és egy szerkezetet helyeztek a halántékára, aminek hatására nem ellenkezett többé.

- Az milyen szerkezet?
- Az csak egy nyugtató eszköz asszonyom. - mondta kissé feszengve a férfi. - Néha szükséges, amikor az ösztönök túl erősek, vagy rendfenntartás céljából.

Ezután átmentek a Klónozó szobába és Adiutrix végignézte, ahogy egy Sapiensnek letörlik a tudatát, majd leklónozzák. Miután haza ment, elgondolkozott a látottakon. Nem tudta kiverni a fejéből az üvegfalon dörömbölő férfit. Még most is úgy gondolta, hogy egy értelmes szót ordított, talán azt, hogy segítség, de persze ebben nem volt biztos. Viszont amikor a szemébe nézett értelmet látott, nem úgy mint a többiek szemében. És amit pedig még jobban furcsállt, hogy csak a nyugtató szerkezet használata előtt látta benne az értelmet, utána már ugyan olyan volt, mint a többiek. Ezután elkezdett kutakodni kicsit, és több furcsaságot talált, többek között azt, hogy nem talált semmit. A Sapiensekről lévő anyagok hiányosak, sőt sokszor következetlenek voltak. Sőt, egy bizonyos időpont előttről nem is esik szó róluk. De attól a dátumtól hirtelen megjelennek az állattá süllyedt Sapiensek. Ez a dátum pedig Maximilian Primus megválasztásának dátuma, és ez elgondolkoztatta Adiutrixet. De aztán dolgoznia kellett és lassan kezdte elfelejteni az egészet, mint egy furcsa álmot. Azonban amikor a Központban éppen kilépett a liftből, meglátta, hogy egy embert letartóztatnak és valami arra ösztökélte, hogy segítsen neki. Ezután pedig hazavitte a lakására és a barátnője segítségét kérte, hogy a férfit kijuttathassa a városból.


2755

- Nos, most már láthatja, hogy nem vagyok állat és képes vagyok beszélni és gondolkodni, éppen úgy, mint ön.
- Igen látom, és ezért is akarok önnek segíteni.
- Ha már ennyi után is akar, akkor, ha megmutatom önnek a videót amit közzé akarok tenni, még jobban akar majd.

Frank tehát megmutatta a Adiutrixnak a videót, ami után a nővel közösen kidolgoztak egy tervet a felvétel Centralis Propositum hálózatára való feltöltésére és arra, hogyan tud majd Frank kijutni a városból. Adiutrix felhívta a barátnőjét, Amicát és megkérte, hogy készítsen a tudatukról a biztonság kedvéért egy másolatot másnap. Amica először nem akart beleegyezni, mert nem ismerte a férfit és Adiutrixnak is azt ajánlotta, hogy inkább adja fel, mert még őt is körözés alá veszik, de miután Adiutrix elküldte neki a videót és Amica megnézte, már nem voltak fenntartásai, sőt szívesen segített kijuttatni Franket a városból. Ezután még azt is felajánlotta - mivel ő volt a Primus személyes biztonsági mentés készítője -, hogy legközelebb, mikor a Primus szobájában lesz feltölti az anyagot a Centralis Propositum hálózatára. A terv tehát készen állt.

Közben Maximilian Primusnak videóhívása érkezett a Centralis Propositum hálózatán keresztül.

- Elnézést uram a zavarásért, de fontos.
- Mondd Septimus!
- A délután folyamán sikerült letartóztatni a behatolót...
- Nagyszerű, nagyszerű! Letörölték már? Mert ha igen, akkor hozassák ide. Éppen szükségem lenne egy új avatarra.
- Épp ez a gond uram. Egy nő segítségével, bizonyos Adiutrix-szal ment el és azóta nem látták. Felvette a biztonsági kamera, amint oda megy a nő és elvezeti. A biztonságiak azt mondták, hogy a nő azt állította, hogy önhöz viszi személyesen és egyikük sem mert kételkedni benne.
- Micsoda! Ki ez a nő? Tudjanak meg róla mindent! - ordította Maximilian Primus és bontotta a vonalat...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noveell.blog.hu/api/trackback/id/tr533372555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása