Folyékon kenyér

2015/02/25. - írta: historico

koccintas-sorrel.jpg

(Kép forrása: http://huns2huns.com/koccintas-sorrel-clicking-with-beer/)

Elérkezett a következő ital, a sör és annak kóstolásának bemutatása. :)

Magyarországon is előszeretettel készítik, illetve fogyasztják a sört. Őseink is ismerték a sörfőzést és valószínűleg a germán törzsektől sajátították el a tudományt. A sör fogyasztása szerves része a magyarok életének, több hazai aranylóan sárga nedűből fogyaszthatnak. Sőt olyannyira része a magyarok életének, hogy egy kutatás szerint az egy főre eső sörfogyasztás mennyiségének rangsorában a 18. helyen áll Magyarország. Ezt a helyezést pedig évente 75 liternyi sörfogyasztással érték el. (2009-es kutatás) 2011-re kicsit visszaesett a fogyasztás a válság hatására.

A sörfogyasztás egészséges. Természetesen csak abban az esetben, ha mértékkel fogyasztjuk, ugyanis így hozzájárul az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. Ez annak köszönhető, hogy fontos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. ,,Található benne B vitamin, ezen belül niacin, riboflavin, B6-vitamin és folsav. Ezeken kívül sok káliumot és kevés nátriumot tartalmaz, ami fontos az egészséges vérnyomás fenntartásához."

A sör vajon valóban hizlal?

,,Európa számos országában nevezik a has fölé lerakódott zsírréteget „sörhasnak”. Azonban a mértékletes sörfogyasztás és az elhízás között nincs ok-okozati összefüggés. Az egészségre gyakorolt pozitív hatásai miatt egyes diéták kiegészítője is lehet. Akik magas vérnyomás vagy magas vérzsírszint miatt nátrium-, fehérje-, zsír- és koleszterinszegény táplálkozást kénytelenek folytatni, a nátriumban szegény, zsír-és koleszterinmenetes sör a diéta hasznos kiegészítője lehet. A sörfogyasztás nem hizlal, feltéve, hogy mértékkel fogyasztjuk. A sör a kiegyensúlyozott étrend része lehet. Ezen kívül a sörfogyasztás hatásaival kapcsolatos tanulmányok azt mutatják, hogy az alkoholos italok energiatartalmát a szervezet kisebb hatékonysággal hasznosítja. A sör kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a legtöbb alkoholmentes ital." (További információk: http://www.webbeteg.hu)

A sör jellemzői

,,A sörrel való ismerkedés természetesen a külsővel kezdődik: a két legfontosabb tulajdonság a szín és a hab. A sör színét a maláta adja, az árpa pörkölése (mely természetesen ízében is jelentkezik majd). Tudnunk kell, hogy különböző sörök eltérő habszerkezettel rendelkeznek, ezért nem várható el mindig az ujjnyi hab. A stout-ok csapolása például külön szakértelmet igényel, és teljesen természetes, hogy közben leginkább tejeskávéra hasonlít az ital.
A sörök illatával vajmi keveset szoktunk foglalkozni, pedig néhány megszaglása után tényleg érezni a különbségeket. Sajnos az illatjegyek leírására még nem terjedt el a megfelelő szótár, többnyire a standszemélyzet sem tudta adekvátan leírni az illatjegyeket. Persze azért a legtöbben biztosan kiérzik a pörkölési jegyeket (kávé, karamell stb.), vagy a gyümölcsöket is. Néhány sörnél felfedezni véltünk például citrusos jegyeket is. A borokhoz hasonlóan célszerű megpörgetni a pohárban az italt (már ha nem egy teli korsót szorongatunk a kezünkben), mert így felszabadulnak az illatok.
Az átlagfogyasztó természetesen ha valamire kíváncsi, akkor az a sör íze. Ideális esetben visszaköszönnek az illatjegyek, de ahogy a boroknál sem minden esetben van így, a söröknél is eltérhet a kettő. Az íz lehet édeskés, vagy kesernyés is, előbbit a maláta, utóbbit a komló okozza. Némely sörben egyértelműen felfedezhetők az élesztős jegyek, de hallottuk például a rumosdiót, vagy az aszalt gyümölcsöket is említeni. Izgalmas az utóízt is megfigyelni, amely plusz réteget adhat az ízélményhez."
sorkostolas-izkerek.jpg

Ezek után lássuk a sörkóstolás hat lépését:

,,1. Először a sör színét vegyük szemügyre. Ez a világossárgától a borostyánszínen át a feketéig terjedhet. Nagyon fontos látványelem a sör habja is, teltsége, keménysége már információt ad a sör minőségéről.

2. Tartsuk a fény felé a sörrel teli poharat, és figyeljük meg, hogy tiszta vagy zavaros-e. A szűrt világos és félbarna sörök tükrös tisztaságúak. Vannak azonban szűretlen sörök is, melyek a bennük tudatosan meghagyott élesztő- és fehérjeanyagoktól kissé zavarosak.

3. Húzzuk el a poharat néhányszor az orrunk előtt. Ekkor megérezzük a sör illatát, majd körkörös mozdulatokkal szabadítsuk fel a benne rejlő illóanyagokat, és próbáljunk különböző aromákat azonosítani a sörben: amit érzünk, édeskés, malátás vagy inkább kesernyés, komlós, esetleg virágos vagy alkoholos? Ezek felismerése segíti az egyes márkák jellegzetességeinek beazonosítását.

4. A sört kis kortyokban ízleljük meg, majd a szánkban körbeforgatva figyeljünk a nedű testességére, az ízek arányaira és harmóniájára. Próbáljuk beazonosítani a különböző aromákat, mi a jellemző az adott sörre: a komlós fanyarság, a karamelles keserűség vagy malátás édesség. Figyeljünk a sör testességére is: vannak egészen könnyű, vékony sörök ezek kellemes szomjoltók, és vannak sűrű, testesek is, főleg a sötét sörök között.

5. A sör egyik fontos jellemzője keserűsége. Mivel a keserű ízt a garatban érezzük, hogy ezt értékelni tudjuk, a sört a kóstoláskor le kell nyelni; csak ezután figyelhető meg az utóíze, mely lehet határozottan komlós, de gyümölcsös, édeskés is.

6. Ezek után leszűrhetjük a tapasztalatokat. Abszolút értelemben – ha nem romlott – nincs jó vagy rossz sör, kinek-kinek saját ízlése szerint kell rátalálnia a neki legjobban ízlő sörre, az illatok, az ízek, az aromák, a testesség alapján. Szerencsére bőséges a választék, így mindenki megtalálhatja a kedvencét. Egyszerre azonban ne kóstoljunk túl sokat, mert ízérzékelésünk a harmadik-negyedik sör után fárad, és ez félrevezető eredményt hozhat."

Fontos még megemlíteni a sörök javasolt fogyasztását különböző ételekhez:

,,Pilsner típus - gombás és világos mártással készült ételek
Porter típus - fehér húsok
Kolostori és trappista sörök - sajtok, sajtos ételek, levesek
Lambicok - grillételek, desszertek
Ale típus - marhahúsok, pörköltek
Stout típus – tenger gyümölcsei
Vienna és Export típus – baromfi, halételek, pizzák, tésztafélék
Búzasör – általános, a füstölt húsos ételekhez, csülökhöz feltétlenül"

(http://hvg.hu/gasztronomia/20090807_sorfogyasztas)

 

Források:

A sör valóban hízlal? A sörfogyasztás egészségügyi kockázatai Általánosságban kijelenthetjük, hogy mértékkel a sörfogyasztás semmilyen egészségügyi kockázattal nem jár, amennyiben nincs olyan súlyos betegsége, mint például szív-és érrendszeri betegségek, a diabétesz, és más hasonló betegségekben sem szenved. A sörfogyasztás egészségügyi kockázatai>> Európa számos országában nevezik a has fölé lerakódott zsírréteget „sörhasnak”. Azonban a mértékletes sörfogyasztás és az elhízás között nincs ok-okozati összefüggés. Az egészségre gyakorolt pozitív hatásai miatt egyes diéták kiegészítője is lehet. Akik magas vérnyomás vagy magas vérzsírszint miatt nátrium-, fehérje-, zsír- és koleszterinszegény táplálkozást kénytelenek folytatni, a nátriumban szegény, zsír-és koleszterinmenetes sör a diéta hasznos kiegészítője lehet. A sörfogyasztás nem hizlal, feltéve, hogy mértékkel fogyasztjuk. A sör a kiegyensúlyozott étrend része lehet. Ezen kívül a sörfogyasztás hatásaival kapcsolatos tanulmányok azt mutatják, hogy az alkoholos italok energiatartalmát a szervezet kisebb hatékonysággal hasznosítja. A sör kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a legtöbb alkoholmentes ital.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/11020/a-sorfogyasztas-hatasa

 

fontos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Található benne B-vitamin, ezen belül niacin, riboflavin, B6-vitamin és folsav. Előnyös tulajdonsága még, hogy az ásványi anyagok egészséges arányban találhatók meg benne; sok káliumot, kevés nátriumot tartalmaz, ez pedig fontos az egészséges vérnyomás fenntartásához.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/11020/a-sorfogyasztas-hatasa
fontos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Található benne B-vitamin, ezen belül niacin, riboflavin, B6-vitamin és folsav. Előnyös tulajdonsága még, hogy az ásványi anyagok egészséges arányban találhatók meg benne; sok káliumot, kevés nátriumot tartalmaz, ez pedig fontos az egészséges vérnyomás fenntartásához.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/11020/a-sorfogyasztas-hatasa
fontos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Található benne B-vitamin, ezen belül niacin, riboflavin, B6-vitamin és folsav. Előnyös tulajdonsága még, hogy az ásványi anyagok egészséges arányban találhatók meg benne; sok káliumot, kevés nátriumot tartalmaz, ez pedig fontos az egészséges vérnyomás fenntartásához.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/11020/a-sorfogyasztas-hatasa

http://pivo.blog.hu
http://www.webbeteg.hu
http://www.boraszportal.hu
http://hvg.hu/gasztronomia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noveell.blog.hu/api/trackback/id/tr45480873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása