Pioneer One websorozat

2014/07/29. - írta: axm

A sorozat teljes egészében a rajongók és nézők támogatásából készül. Az első évad teljesen elkészült 2011-ben (6 rész) és már folyik a gyűjtés a 2. évadra. Az első évad részei, illetve az egész első évad egyben legálisan és ingyenesen letölthetők innen vagy végignézhető a YouTube oldalukon is itt. A sorozat nyelve angol, de innen letölthető hozzá a magyar felirat.

No lássuk csak a történetet: A sorozat története egy rejtélyes lezuhant repülő tárgy és haldokló utasa körül forog, mely Kanadában ért földet. Az USA egy csapata együttműködve a kanadai hadsereggel kivizsgálja az esetet és igyekszik fényt deríteni a titokra. Az eset látszólag kapcsolatban van a Szovjetekkel, egy KGB-s utódszervezettel és a Marssal is. Az idő szorít. A kanadai kormány szeretné átvenni az ügyet, az emberek pedig már egyre kevésbé hiszik el a lezuhant műholdról szóló fedősztorit.

A sorozat kis költségvetésű, ezért nem is lehet számítani eget rengető trükkökre és Oscar díjas alakításokra. Ennek ellenére a történetet az alkotók egész jól felépítették, és többnyire izgalmas is marad (bár találhatók benne kissé vontatott jelenetek). A hangulata pedig nagyon jó és egyedi, amihez nagyban hozzájárul a zene is. Egyszer mindenképpen érdemes végignézni szerintem. :)

 

1. évad előzetese:

2. évad rövid előzetese:

A 2. évad még mindig nem készült el. A készítők reménykednek benne, hogy idén (2014) elindulhat. :)

Hivatalos weboldalak:

http://vodo.net/pioneerone
https://www.facebook.com/pioneerone?sk=app_4949752878
http://twitter.com/pioneeronetv 
https://www.youtube.com/pioneeronetv 
http://blip.tv/pioneeronetv 
http://vimeo.com/pioneeronetv

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noveell.blog.hu/api/trackback/id/tr476556265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása