Látom szemedben,
ahogy eltűnök hirtelen.
Egy pillanat, s létezésem
nem tudni volt-e vagy lesz-e még
e föld kereken.
Révületben mozdulatom sincs,
mit észrevehetnél, az is kincs.
Az idő szinte megállni látszik,
ahogy szemem szemeddel játszik.
Szivárványod legmélyén,
ott alszik a remény, s én.
Várakozva, mint a harmat,
ki ha eljő az idő,
a levélről felszáradhat.
©
historico
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.