Al nem tudta eldönteni, hogy álmodik-e, vagy ébren van. Az előbb még nyugodtan sétált az utcán, a következő pillanatban pedig itt találta magát. Egy metró aluljáróban. Ezt a tényt nemhogy furcsának, egyenesen nyugtalanítónak találta. Hogy történhetett mindez? Akár hogy is, de meg kell tudnia. Feltápászkodott a földről, leporolta farmerját és ingjét, majd keresett egy padot, s leült. Csak várt és gondolkozott tovább...
A forgalmi irodában megcsörrent a telefon. A szerelvény vezetője felvette, s közölték vele, hogy egy új utas érkezett, indulhat. Miután letette a telefont, lekapcsolta a villanyt, bezárta az irodát, s beszállt a metróba. Becsukta maga mögött az ajtót s áram alá helyezte az irányító pultot, majd lassan elindult a metróval.
Miközben Al várakozott, hirtelen egy vékony, szőke nő ült le mellé a padra.
- Hello! Örülök, hogy nem kell egyedül várnom.
Amint kimondta, nagyot kuncogva tette keresztbe a lábát. Megigazította ruháját, s mosolyogva tovább érdeklődött.
- És te hogy kerültél ide?
- Nekem sajnos fogalmam sincs.
- Tényleg nem tudod? Az akkor csúnya lehetett. Én egy tű miatt. Az sem volt azért szép, mármint utána. Előtte, meg közben egész jó volt.
- Egy tű miatt?
- Ahha. Különben te valami üzletember vagy, vagy mi?
- Miért kérdezed?
- Hát hogy így ki vagy öltözve tudod: ing meg farmer.
- Nem vagyok az. Az üzletemberek inkább öltönyben járnak.
- Ja tényleg.
Ismét kuncogott, majd felkelt, elsétált a peron széléig, elnézett lassan jobbra, meg balra, visszasétált és leült.
- Nem gondoltam, hogy itt ennyit kell várni. Különben láttam, amikor megérkeztél. (Halk kuncogás) Elég szépen tudsz bukfencezni, csak kár hogy utána nem pattantál fel mint a tornászok, úgy sokkal hatásosabb lett volna.
- Egyébként ki vagy te?
- Hú, bocsi, még nem mutatkoztam be?
- Nem.
- Lili vagyok.
- És te itt laksz?
- Dehogy lakok itt. Úgy hozta az élet, hogy idekerültem.
- Értem.
Ekkor nagy huzatot támasztva érkezett meg a metrószerelvény, és hangosan csikorogva fékezett. Az ajtón egy idős, borostás férfi lépett ki, majd rekedtes hangján megszólalt.
- M. Lili kérem, szálljon be.
- Én vagyok. Már megyek is.
Al is felállt a lánnyal együtt, és elindult, hogy beszálljon. A vezető azonban a vállára téve a kezét megállította.
- Sajnálom uram. Önnek még várnia kell. Még nem született meg a végleges döntés önnel kapcsolatban. Amint meglesz, jövök magáért. Addig kérem itt várjon.
- Rendben.
- Hát, viszlát! Remélem, még találkozunk, egész megkedveltelek. (Halk kuncogás)
A metró hangos robajjal megindult, s elhagyta az állomást. Al ott maradt egymagában, a gondolataiba merülve, és a nő szavain rágódva. Jó pár óra eltelhetett, míg így magában merengett. A következő pillanatban már érkezett is a metró. Kiszállt belőle a borostás férfi, és megszólalt.
- D. Al.
- Itt vagyok.
- Remek. Megszületett a döntés. Készen áll az utolsó utazásra?
- Utolsó utazásra?
- Ha odaértünk, mindent részletesen elmagyarázunk. Jöjjön.
Al beszállt a metróba, s leült. A vezető is beszállt a fülkéjébe, becsukta maga mögött az ajtót, áram alá helyezte az irányító pultot, majd lassan elindult a metróval. Közben egy új utas lépett a peronra, és még látta az elrobogó szerelvényen a feliratot, mely az úti célt jelezte nagy betűkkel:
MENNY
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.