Emlék-1
2115.
Az idegen technológia áttörte az orvostudomány addig betonbiztosnak hitt határait. Tudósok tömege szerette volna megvizsgálni közelről a frissen talált információkat és leleteket. A kormány azonban csak a saját nemzeti tudósainak engedte a vizsgálatokat.
Pár hónappal később már kísérletek folytak. Egy évre rá pedig megszületett az első egyed, az új fajból, ahogy akkoriban nevezték. "Új faj született a Földön" - hangzott a szlogen.
Az első várakozások reményteliek votlak, és semmi ok nem is volt rá, hogy ne legyenek azok. Az új faj első egyedei teljesen egészségesek voltak, soha nem látott szellemi képességekről tettek tanúbizonyságot, fizikai erejük egy átlagos embernél 1,5-szer nagyobb volt. Az emberiség az új fajban a segítőjét látta, ezért szemet húnyt az etikai és egyéb aggályok felett.
Az első hónapokban, mikor még csak egy egyed létezett, rengetegen tüntettek az utcákon az új faj első egyede, az első emberi klón ellen. Hiába biztosítottak mindenkit a genetikusok, hogy az idegen technológia segítségével a művelet teljesen biztonságos és a megszületett egyed egészséges és akár ugyanolyan ember lehet mint bárki, a tüntetőket ez nem hatta meg.
Sokan viszont az előnyeit látták az egésznek. A kormány is az előnyös oldalait látta, és miután minden elképzelhető tesztnek alávetették az első egyedet, és mindent rendben találtak, engedélyezték az országban az emberi klónozást. Ennek hatására szülők ezrei - akiknek valamilyen okból nem lehetett saját gyermekük - látogattak el az újonan nyílt Klónozó Központokba (KK), hogy egy egyszerű vérvétel után saját maguk választhassák meg leendő gyermekük nemét, képességeit, érdeklődési orientációját stb. A szervbeültetések is leegyszerűsödtek, mivel a beteg saját DNS-éből tudták a szükséges szervet előállítani, így azt a szervezet nem dobta ki. Rengeteg ember gyógyult meg az eljárásnak köszönhetően. A szervklónozással még sokan egyet is értettek, azonban az ember klónozása elleni tüntetések és ellenszenv nem csillapodott. Sokan persze sokféle igénnyel érkeztek a KK-ba, néha egészen furcsa kérésekkel. Nehezítette a klónok beilleszkedését az a tény is, hogy a genetikusok által sem megmagyarázható okból a klónok szem- és hajszíne teljesen megegyezett, így már messziről látszott róluk, hogy hogyan születtek. Az orvos-genetikusok próbálták kiiktatni a "hibát" de egyszerűen nem tudták megtenni gyakorlatban, amit elméletben elvileg megtudtak volna. Az idegen szerkezetet nem tudták úgy konfigurálni, hogy az említett probléma megszűnjön. A Földön ezt senki sem tudta megtenni. A technológia egyes részei ugyanis túl bonyolultak voltak, amiből később még több gond is keletkezett...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.