Lankás hegyek mellett
vihar gyűlik csendesen,
villámok cikáznak,
utat mutatva, fényesen.
Dörgő hangok kelnek,
eső permet száll,
sötét fellegek alatt,
száll egy sas madár.
Hirtelen feltámad
holtából a szél,
s megtépáz egy öreg fát,
mely más korról mesél.
Felhők felett csillagok
tekintenek a Földre,
míg koromsötétség borul
alant minden mezőre.
A viharban egyedül
áll egy kisfiú.
Ezüstszürke-kék szemében
villan a ború.
Eső áztatta arcán
nem látszik a könnye,
melyet a világ után hullajt
a vén mezőre.
©
historico
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.