A kótyagos éjjel már a szemed sarkán áll,
Csukott szemeid mögött ezer kép szitál...
Elméd zaja nem múlik, gondolataid eszi,
S ha mégis, hát azt nagyon... nagyon lassan teszi.
Így múlnak el percek, órák, óra-csokrok lassan,
S te végül, mikor kelni kell már, elalszol halkan.
©
historico
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.